Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások

A Hétköznapi szorongások tipikusan olyan könyv, ami túl sokszor jött velem szembe a neten, így kényszert éreztem az elolvasására. Azt kell mondjam: nem bántam meg! Van abban valami bájos és életrevaló, amikor szorongva röhögünk. Különösen egy északi író esetében, aki hozza azt a sajátos helyi humort, aminek a lényegét még nem sikerült megfogalmaznom, de azt hiszem, közel járok hozzá. A Hétköznapi szorongások legnagyobb erénye, hogy nem veszi túl komolyan magát. Szívemnek kedves dolog ez. Ha csak a történetet nézem, sokszor életszerűtlen, abszurd, akarnok és pofátlanul mesterkélt. Ha az írás humorát tekintem, az helyenként erőltetett, izzadtságszagú. Ha a sorok között megbújó iróniát, sorselemzést és bölcseleteket veszem, a fontos és frappáns gondolatokat olvasva az ember nem egyszer nagyot csettint, hogy hát igen, ez az! De ez is kevés lenne önmagában. Azonban e három elem egymást erősítő hatása olyan elegyet ad, amibe ha az embernek sikerül beleereszkednie – márpedig erre már a könyv elején jó esélye van –, akkor helyben vagyunk. Ennek a könyvnek talán éppen az a legnagyobb erénye, hogy nem akar több lenni, mint ami. Sem pedig kevesebb.

Hagyjuk most a rébuszokat és jöjjenek a SPOILEREK. Aki tehát nem olvasta, itt és most ne görgessen tovább. A karakterek el vannak túlozva. Ez még akár erénye is lehet az írásnak. A furcsa, házasságát megmenteni igyekvő IKEA rajongó pár, az öreg hölgy, a női pár, az ingatlanügynök és a bankigazgató saját nyavalyái mind-mind megforgatnak egy kést az olvasóban, ahogy azt illik. A két rendőr közötti apa-fia kapcsolat kifejezetten izgalmas, jellemeik között pedig az a generációs szakadék tátong, aminek valóban tátongania kell. A cselekmény ugyanakkor ezen és még egy másik ponton hiányérzetet hagy bennem: A rabló eltűnésére adott magyarázat nekem lapos és unalmas. Ötlettelen. Ha van egy lakás, amiből szőrén-szálán eltűnik egy fegyveres bűnöző, nem lehet az a magyarázat, hogy egyszerűen átsétált egy másik lakásba! Ilyet nem lehet, kérem! Illetve lehetni lehet, de nem illik! A másik: A könyv kétharmadánál derül ki az elkövető neme. Ez lehetne akár frappáns és kijózanító is, mármint hogy az a sztereotip elképzelése alakul ki az olvasónak, hogy a rabló férfi, noha ezt semmi nem támasztja alá. Az író e csapdája azonban szándékolt és visszaolvasva a jelek egyértelműen férfira utalnak.Szóval Fredrik nem kétértelmű volt, hanem egyenesen hazug. Ez rossz modorra vall. Egyetértünk?

Összességében: A regény cselekménye kicsit kamaradrámai, ennek megfelelően illene a karakterekre irányítania a figyelmet. Amikor ezt megteszi, néhány dolog sántítani kezd. A szűrrealitás határán táncoló könyvet végül a humora menti meg. És mivel ez nem egy atom-tengeralattjáró, ennyi mélység éppen elegendő, de ennyi kell is. Minden meg van bocsátva, Frici!